Emlékezz, emlékezz, bús november ötre,
Az árulásra, a tervre,
Nem értem, hogy e nagy árulást miért Te
Zárnád feledésbe.
Guy Fawkes, Guy Fawkes
Szándéka volt,
A királyt és a kormányt látni holt,
Alul három hordóban lőpor,
Megdöntésre készült akkor,
Isten nevében elcsípték,
Egy fáklyával, ami égett még.
Hohó, fiúk, hohó fiúk, kongjon a harang!
Hohó fiúk, A királyhoz szóljon e hang!
Hip hip hurrá!
Hip hip hurrá!
Egy csepp karaj, amit ehet,
És csak egy kis sajtszelet,
Egy korsó sör a torokra,
Indul a máglyahalálra,
Égjen csak szurokban!
Ha kell, égjen a Napban!
Nyakáról égjen le feje!
Mondjuk majd: halál vele!
1605. november 5-én nem sokkal éjfél után, egy sötét ruhába burkolódzott férfi várakozott csendben, a londoni Westminster-palota közelében található egyik kies csatornaszerű pincében. A rejtélyes, szinte szellemlénynek tűnő alak 36 hordónyi lőporral várta, hogy a megfelelő pillanatban – amikor a Lordok Háza összeül – a levegőbe röpíthesse az egész angol parlamentet.
Ez az ember pedig Guy Fawkes volt, akit bár azóta is az Egyesült Királyságban nemzeti hősnek tartanak és a gyilkos összeesküvés atyjának, ő is csak egy volt az elnyomás ellen lázadók közül. Ám a gyújtózsinórt csak neki lett volna mersze lángra is lobbantani.
Nem szeretnék nektek részletekbe menő történelem leckét tartani az 1600-as évek Angliájáról de elég annyi, hogy az egyház és a politika összeférhetetlensége súlyos kiábrándulást, ellehetetlenülést és szenvedést hozott nagyon sok ember számára. Így került sor a lőporos összeesküvés szervezésére, amelynek kitalálója és vezéralakja a ma jobbára ismeretlen Robert Catesby volt.
A katolikus nemes úr karrierje derékba tört, édesapja a börtönben a hosszas és igen kegyetlen kínzásokba halt bele. Így Catesby fejében körvonalazódni kezdett egy képregénybe illő terv, mégpedig, hogy bosszúból fölrobbantja a parlamentet, éppen akkor, amikor a király és a lordok ott üléseznek. A merénylet terve később odáig fejlődött, hogy eldöntötték: a robbantás után a fellázadt katolikus főurak saját uralkodót ültetnek az angol trónra, a gyermek Stuart Erzsébetet, aki helyett majd irányítják az országot.
Catesby a spanyoloktól várt segítséget, de támogatást végül nem kapott tőlük, csak egy embert, Guy Fawkest. Fawkes megbízható katolikus és tapasztalt katona volt, így rá várt a feladat, hogy a kellő pillanatban fölrobbantsa a 36 lőporos hordót, amelyet titokban úsztattak le a Temzén a merénylet helyszínére.
Ezért lehetséges, hogy az utókor számára Guy Fawkes nevével, és egyedül az ő nevével forrott össze a lőporos összeesküvés. Hiszen ő ült ott egyedül a robbanni kész hordókon, mindenre elszántan, amikor a király katonái rátaláltak. A merénylet azonban végül nem sikerült. Ennek oka pedig nem más, mint ez a levél, amelyet az egyik összeesküvő írt a nemesi vérből való rokonának, hogy távol tartsa a parlamenttől:
„Uram, attól a szeretettől vezérelve, melyet néhány barátja iránt érzek, gondoskodni akarok a testi épségéről. Ennélfogva azt tanácsolom Önnek, hogy ha kedves az élete, találjon valami mentséget, hogy távol maradhasson a parlamenttől; Isten és ember ugyanis összefogott, hogy megbüntesse a mostani idők romlottságát.”
És ezzel az összeesküvők sorsa megpecsételődött. Robert Catesby szembe szállt az őt üldöző katonákkal, így lelte halálát 1605. november 8-án. Guy Fawkesra és életben maradt társaira azonban kínvallatás és bestiális kivégzés várt. Az összeesküvés résztvevőinek akasztással, csonkítással és felnégyeléssel kellett bűnhődniük felségárulásért.
De mégis hogyan lett ebből a véresen megtorolt, és éppen ezért a katolikusok szenvedését, elnyomását tovább erősítő merényletkísérletből mára ünnep? Miért gyúlnak örömtüzek Anglia-szerte november ötödikén? Miért ünnepli ezen a napon mindenki a szabadságot és az élet örömeit?
Ennek magyarázatát is a merénylet leleplezése utáni megtorlásban kell keresnünk: 1606 januárjában az angol parlament azt is elrendelte, hogy az alattvalóknak minden év november ötödikén hálát kell adniuk, hogy a lőporos összeesküvés meghiúsult. A hála jeléül lobbanhatnak a lángok.
Ezzel párhuzamosan Guy Fawkes az igazság és a szabadság legendás harcosává nőtt az emberek képzeletében. Így kezdték el november 5-én őt ünnepelni. Ma már mindenki ünnepel, rendelet nélkül is.
Guy Fawkes legendás hőssé magasodó alakját használta föl Alan Moore, amikor 1989-ben megalkotta a V mint Vérbosszú című képregényt. A képregényben egy vészjóslóan mosolygó Guy Fawkes maszk mögé bújt alak, V küzd az igazságért és a szabadságért a diktatúrába süllyedt Angliában. Útját robbanások kísérik.
A V for Vendetta a totális világégés után, egy orville-i disztópikus jövőben játszódó történet. Egy olyan Angliában, mely túlélte ugyan az atomháborút, ám totalitárius rendszer uralkodik benne. Lehangoló, depresszív világ ez, amelyben a hétköznapi emberek életét a propaganda uralja – már ha lehet ezt a kilátástalan, minden részletében fentről irányított és manipulált, minden örömnek és emberhez méltónak híján lévő vegetálást annak nevezni. A népességet folyamatos félelemben tartja a rendszer, úgy a láthatatlan külső ellenségről, mint a belső felforgatókról szóló mesékkel. Mígnem aztán tényleg jön valaki, aki felforgatja a rendszert...
V, csupán ennyit tudunk róla, így szignózza az egyes terrorista cselekményeinek helyszínén maradt romokat. Teszi mindezt Guy Fawkes maszkját, csúcsos kalpagját és hosszú, fekete köpenyét magára öltve. V első húzása az, hogy megteszi azt, ami Guy-éknak anno nem sikerült: felrobbantja a Westminster-palotát, vagyis az angol Parlament épületét… Aztán nekilát módszeresen kiirtani az országot irányító kulcsembereket, kezdve a legkevésbé fontossal.
Miközben fogynak a rosszfiúk (mert az nem kétséges, hogy Alan Moore képregényében a rendszer éltetői a rosszak, s nem az anarchista terrorista V), azért a maradék igyekszik kideríteni a titokzatos figura kilétét, és egy s más ki is derül… Például az, hogy V mindezt azért teszi, hogy felrázza a néma tömeget, és ráébressze, hogy emberhez méltatlan életet élnek.
A képregény a Mátrix alkotóit is megihlette, így készült el a V mint Vérbosszú című film, amelyet 2005-ben mutattak be.
Guy Fawkes mesebeli alakja tehát évszázadok óta ott él az emberek képzeletében, az általa képviselt eszmék pedig sokak számara korántsem idejétmúltak.
Én Ben voltam, és emlékezzünk együtt, borongós november ötödikére.
„Ezen a rendkívül kellemes estén engedelmével nem untatom egy hétköznapi névvel, inkább ismerje meg e különös, drámai alakot. Voilá. Ránézve avatott verselőművész, ki váltakozva játszik vértanút és vétkest, mikor mit rendel a végzet. E jelmez nem vajmi világi hiúság, hanem végső véleménynyilvánítás, mely veszőben van. Viszont íme visszatért váratlan letűnt vitézség. Vivát.
Megfogadta, hogy végez a hitvány veszett varanggyal. Elveszejti a vétkes vezetést, mely vasra ver vihogva, s vérbefojtja a változás viharát. Az egyetlen válasz a vérbosszú, a vendetta. Végleges változás. Vakmerő, vitézi és végül a várva várt rég vágya törvényes világba vezet. Való igaz, ez a verbális lavina védtelenné vált, így azzal fejezem be, örvendek a szerencsének, szólítson V-nek.” - V
Képgaléria
