„Volt nem is olyan rég egy szép világ. Most már nyoma sincs a föld színén. Ám, ha te jössz, meg lehet menteni. Vár Spartacus, Bob, Rebeca. Úgy fáj, hogy az élet szörnyű most ott lenn. Várják, süssön fel a napsugár. Jöjj, vigyük el nekik a drága fényt, És újra víg dal száll. Vár egy rút, sötét világ. Nincs ott fény, nincs virág. Indulj el és utazz velünk! Hogyha jössz, jót teszünk. Hozz új fényt, boldogok leszünk. S felderül a nagy világ.”
Gyerekkorom egyik legfontosabb rajzfilmes élménye volt az Elsüllyedt világok (Les Mondes engloutis) című sorozat, ami egyszerre volt érdekes és rémisztő élmény is számomra. Én még azon egykori gyerkőcök generációjához tartozom, akik az 1980-90-es évek fordulóján látták, akkor is csak az első évadot, mivel valamilyen oknál fogva, a második szezon nem került már hazai tévékbe. Nekem nagyon sokáig lelki nyomorúságom volt emiatt, és nemcsak azért, mert befejezetlenül hagyták a történetet, de azért is, mert minden negatívuma ellenére én megszerettem a sorozatot. Csak jó másfél évtizeddel később, már a Minimax vette elő újra, és készíttette el a második évad szinkronját, így mi is élvezhettük ennek a méltatlanul elfeledett rajzfilm sorozatnak a végkifejletet.
A története egyszerű, Verne-i motívumra épít (Utazás a Föld középpontja felé), erős Atlantisz mitológiával körítve. A földmélyi Arcadia energiaforrása, a Shagma haldokolni kezd, ami miatt a helyi gyerekek megteremtik Arcanát, egy amolyan mesterséges/organikus szuperlényt (Ötödik elem a köbön) s elküldik a felszínre, hogy hozzon segítséget. Útjára társul hozzá Bik és Bak, Arcadia két legöregebb lénye, a felszínről két gyerek, Bob és Rebeka, valamint egy rétegközi vándor, Spartacus. Utazásukat pedig egy Shagshag nevű űrhajóféleségen teszik meg, melynek célja ugye visszajutni Arcadiába, és meggyógyítani a Shagmát. Az út során különféle világokba látogatnak el, hol barátságos, hol ellenséges kultúrákkal találkoznak, miközben a tavi kalózok is rendre megkeserítik az életüket.
Összességében a sorozat legnagyobb erőssége az atmoszférája. Minimális eszközökkel teremt precíznek ható, részletgazdag mikrokozmoszokat, minden világnak meg van a saját történelme, hiedelem világa, stb. amelyekből aztán épp csak egy kis bepillantást nyerünk. Az egészet ráadásul átlengi egyfajta melankolikus elmúlás hangulat is, miközben nem ritkán kimondottan félelmetesnek is hat. Azért gyerekkoromban eléggé nyugtalanítónak találtam sokszor a sorozatot. Főleg, hogy maguk a főszereplők sem igazán képesek oldani a feszültséget humorral, erre a feladatra a kalózok sokkal inkább alkalmasnak bizonyultak. De ők meg totál lököttek.
Maguk az epizódok csak nagyon lazán kapcsolódnak egymáshoz, lényegében önálló történet mindegyik, melyek főleg a történelemből és mitológiákból merítenek, de néha kikacsint a jövőbe is. Ezek közül a történelmi színtérbe tartozik a Qin császár és a nyolcadik birodalom, vagy a Démoszthenész, avagy D.D., míg mitológiát dolgoz fel a Góg és Magóg, a Gyerekek és egerek. De irodalmi vonatkozás is felfedezhető benne, mint A csodák udvara című rész esetében (ami egy érdekes egyvelege a David Copperfieldnek és A Notre Dame-i toronyőrnek). Van emellett futurisztikus, de inkább már szürreális részből is szép számmal. Jövőbe mutató A csillagok gyógyítója, vagy a Thot, viszont nehezen behatározható, vagy néha értelmezhetetlenül művészlelkű Az élő kristály, a Doktor teszt, vagy A doboló ember. Röviden összefoglalva, gyakorlatilag megkapjuk a teljes palettát történelemből, mitológiából, és pszichéből, néha kimondottan tanító jelleggel, máskor meg annyira szürreális eredménnyel, hogy csak azt néztem, mégis mi értelme van az adott epizódnak. De akad itt elég komoly társadalom kritika is.
Ne feledkezzünk meg a szereplőkről sem. Az szupercsapat vezetője Arcana, akit ugye az Arcadiai gyerekek teremtettek meg. Na, ő aztán fura egy karakter. Egyrészt van neki ez a shagmikus energiát befolyásoló képessége, amivel dolgokat tud mozgatni, meg elvileg jól tudna tárgyalni, de valahogy egyik sem kap akkora szerepet, hogy különösebben jelentős hatása lenne az eseményekre. Emellett rettentő naiv karakter, ami miatt leginkább csak bajba kerül. Vele utazik Bik és Bak, a két ügyeletes cukiság faktor, amolyan hangyász-tatu hibrid lények. Általában nekik jut a humor szerep is, bár nem annyira működik. Cserébe néha hasznosak. Shag Shag, a járművük, egyfajta űrhajóféleség, ami leginkább egy kacsa és teknős keverékére emlékeztet. Mivel rendelkezik mesterséges intelligenciával, így saját személyisége lévén, ő is be szokott kapcsolódni, egyrészt a humor tényezőbe, másrészt a sztori kifejtésébe. Nála visszatérő motívum, hogy ő mennyire öreg, és ehhez képest mégis milyen jól bírja még a strapát.
A két földfelszíni gyerek, Bob és Rebeka, leginkább azért kerültek bele, hogy a néző gyerekek személyesebben tudjanak kapcsolódni a történethez, de szerintem rohadt irritálóak. Bob amolyan tipikus tini, aki azt hiszi, hogy egyedül ő érti a világot, miközben kiskutyaként lohol Spartacus után, s rendre sértegeti a húgát. Rebeka meg a tipikus fárasztóan életképtelen gyerek, aki sose hallgat az intésre, mindig oda megy, ahova nem kellene, és emiatt állandóan meg kell menteni a bajból. Végül a csapat utolsó tagja, egyben kalauza, Spartacus, aki talán a legérdekesebb figura mind közül. Általában ő oldja meg a problémákat, s mivel világlátott ember, így elég sok rétegben jól eligazodik. Egyedül neki van fegyvere, egy alkarjára szerelt szigonyvető féleség, amivel nyilak és mászókötél kilövésére is képes.
Rajtuk kívül még állandó szereplők a tavi kalózok, akikről süt, hogy a készítők kb. mit gondoltak a 80-as évek közepén a punkokról. Ritka buta figurák, kötelezően állandóan pórul járnak, de elkepesztően szerethetőek, és olyan neveket kaptak, amelyekre mind a mai napig emlékszünk. Maxigáz, Agyalap és a személyes kedvencem, a femme fatala Popócici. Emellett kaptak egy jó három perces dalbetétet is, amit viszont szinte minden felbukkanásukkor ellő a sorozat. Érdemes egyszer végig hallgatni.
A kalózok közül főleg négy karakter kapott főbb szerepet. A már említett vezérük, Maxigáz, két fogdmegje, Zsebpiszok és Agyalap, valamint a főnök asszonykája, Popócici, de úgy is néz ki.
A sorozat cégére a főcímdal, és a kalózok dala (szerző Vladimir Cosma). Gyakorlatilag ezzel ki is merül a zenei palettája, de főleg az előbbi, kimondottan meghatározta a sorozathoz való kapcsolódásomat. Az eredeti francia dalt egy Mini-Stars (les Ministars néven is emlegetik) nevű francia gyerek együttes énekelte, akik a 80-as évek második felében kimondottan felkapott, népszerű együttesnek számítottak. Készült hozzá egy, mai szemmel eléggé kínos klip is. Azt sajnos nem tudom, hogy hangulatában mennyiben passzol a magyar változathoz, de nekem jóval vidámabbnak tűnik.
Érdekes, hogy a magyar változat jóval borúlátóbb hangulatúra sikerült, eléggé átérződik benne az elmúlással kapcsolatos alap hangulat, ami magában a sorozatban is rendre előbukkan. A zenei alap tipikus, 80-as évekbeli szinti-pop, akár a kalózok dalánál.
Apropó kalózdal. Na, annak a francia eredetije jóval pörgősebbre sikerült, és hangulatában is jobban bejön, mint a magyar változat, eleve az előadók stílusa is élettelibb, míg a magyarban érződik ez a szocialista kimértség, hogy semmit sem szabad túlzásba vinni, meg amúgy is gyerekeknek szól, tehát vegyük debilre a stílust hozzáállás. Az igazán nagy hiányossága a hosszában rejlik, mivel kb. három perces, és elég sokszor berakják, amin érződik, hogy időhúzásra lett használva.
Számos logikai hibától szenved a sorozat, és akad néhány epizód, ami konkrétan teljesen értelmetlen és felesleges. Néha maguk a szereplők is tudnak olyan életképtelen módon viselkedni, hogy csak téptem tőle a hajamat. Leginkább persze Rebeka, aki rendre belemászik az életveszélyes slamasztikába, hiába intik, hogy ne tegye, aztán meg mindenkinek azon fáj a feje, hogy mégis miként tartsa életben. Az is furcsa számomra, hogy elméletileg a Föld mélyén bolyonganak, mégis inkább tűnik úgy, mintha párhuzamos dimenziókba, vagy más bolygókra utaznának hőseink. Ja, és a kalózok valahogy mindig pont ott lebzselnek, ahol ők felbukkannak. Kb. mint a Pokémon sorozatban a két istenbarma a beszélő macskával.
Még annyit emelnék ki, hogy a záró epizódtól haltam még le eléggé. Sitty-sutty, pénzhiány miatt a készítők összecsapták a Shagma meggyógyítását, de előtte még a játékidő felét a kalózokkal való kergetőzésre pazarolták. Gyanítom, hogy a készítőknek ötletük sem volt arra, hogy oldják meg jobban ezt a problémát. Ja, itt még annyit emeljünk ki, hogy a magyar változatban sárgaréznek nevezik Arcadia legfontosabb fémét. Nos, már gyerekként is csodálkoztam, hogy ez mégis miért lett sárgaréz, mikor még színében sem passzol. A francia eredetiben orichalcumnak nevezik, ami egy antik elnevezés egy máig nem teljesen ismert fémre, amit az atlantiszi mitológiához kötnek. A legendák szerint az arany után a második legértékesebb fém, és kizárólag Atlantiszban bányászták. Vannak persze rézalapú fémötvözetek is, amelyekre rámondják ezt a nevet.
De ne feledkezzünk meg így a végére arról sem, hogy nincs egységes epizód sorrend. Oké, minden rész önálló történet, de egy laza kapcsolódás azért van közöttük, ami miatt kicsit zavaró, hogy ahány ország, annyi listázás van rá. Ráadásul emiatt néhány epizódnál komolyan felmerül, hogy egy később látott rész előzménye egy korábbinak.
De negatívumai ellenére a sorozatnak mégis van egyfajta bája, bármennyire is unsz néhány epizódot, mégis lecsavarod az utána következőket is, mert megérint. A mi generációnknak talán azért jelent többet ez a sorozat, mint másnak, mert a 80-as években ez volt az első olyan, hazai közönséghez is eljutott, kimondottan gyerekeknek szánt média, amely megmutatta, hogy a világ nem feltétlenül cukormáz. Sötét és rideg, tele veszélyekkel, de mégis van reménysugár, van miért tenni.
Én Ben voltam, sziasztok!
„Jaj, vagy talán a jaj sem hangzik már.
Sűrű, sötét még az éjszaka.
Nézd, egy kis sereg nehéz úton jár.
Vár Spartacus, Bob, Arkana.
Tudd meg, ahol nincs fény ott jó nem lehet.
Kísérd őket minden vészen át.
Jöjj, vigyük el nekik a drága fényt,
És újra víg dal száll.
Vár egy rút, sötét világ.
Nincs ott fény, nincs virág.
Indulj el és utazz velünk!
Hogyha jössz, jót teszünk.
Hozz új fényt, boldogok leszünk.
S felderül a nagy világ.
Vár egy rút, sötét világ.
Nincs ott fény, nincs virág.
Hozz új fényt, boldogok leszünk.
S felderül a nagy világ.”
Képgaléria
